HTML

Mi lesz veled, Liverpool?

2010.01.27. 19:57 hirnalon

Egy fantasztikus 2008/2009-es szezont követően, aminek a végén a Liverpool a bajnokság második helyén zárt, a liverpooli drukkerek okkal bizakodhattak, hogy a következő szezonban még ennél is többet érhetnek el. A valóság azonban teljesen mást hozott RafaBenitez csapata számára, a szezon 2/3-ánál csupán a bajnokság  5. helyén tanyázik a csapat, és a BL-versenyből már a csoportkörnél kiesett a gárda - de szerencséjükre még az Európa-ligában folytathatják, mivel a harmadik helyet sikerült azért megszerezniük a csoportban. A bajokat tetőzve, a Liverpool már a két hazai kupaversenyből, a Ligakupából és az FA kupából is kiesett már a sorozat legelején.

Habár a nyáron olyan liverpooli ikonok távoztak, mint Arbeola, Xabi Alonso vagy Hyypia, azonban Glen Johnson és Alberto Aquilani bizakodásra adhatott okot. Mégis mi lehet az oka a Liverpool idei vesszőfutásának?

Sokan Benitezt tartják bűnbaknak,miszerint már nem tudja eléggé motiválni a szívéhez nőtt játékosokat. Benitezzel 4 éves szerződéshosszabbítást kötöttek a Vörösök, de ettől függetlenül bármikor felbonthatják a szerződést, ha már a vezetőség is úgy látja, hogy Benitez nem tud javítani a dolgokon. A helyzeten az sem javít, hogy mostanság szóba került a spanyol tréner neve a Juventusszal, mint az olasz csapat következő vezetőedzője, és bár Benitez ügynöke cáfolta a híreszteléseket, sejtelmesen hozzátette, hogy a futballban gyorsan változnaka dolgok.

A Liverpoolnak az sem jött jókor, hogy több kulcsfontosságú játékosa is egyszerre sérült le, hosszabb időre. Fernando Torres még mindig lábadozik, Steven Gerrard a keddi Wolverhampton elleni összecsapáson már játszott, de egyelőre ő se tudott pluszt vinni a csapata játékába, és csupán egy döntetlenre futotta Benitez fiaitól.

Sokkal inkább valószínű, hogy a Pool vesztét a nyáron távozó játékosok nem megfelelő pótlása okozza, valamint hogy a jelenleg sérült kulcsjátékosok sem hozzák azt a formát, mint az ezt megelőző szezonban, mely a második helyre repítette a Vörösöket.

Akármi is húzódik a háttérben, a Liverpoolnak lassan össze kell kapnia magát, hogyha legalább az Európa-ligában indulni akarnak jövőre. Talán Torresék visszatérése segít a csapatnak átlendülni a holtponton, és visszatérni az angol bajnokság meghatározó csapatai közé, az Arsenal, a Chelsea és a Manchester United mellé.

Szólj hozzá!

Ancelotti az adu?!

2009.11.24. 20:05 hirnalon

A Chelsea drukkerei a 2005/2006-os szezon után először lehetnek igazán elégedettek imádott csapatuk teljesítményével. Amit eddig produkált a Chelsea a bajnokságban és a BL-ben, még azokat is teljes elégedettséggel tölti el, akik még mindig a portugál edzőzseni, Jose Mourinho visszajövetelét követelik.

Jose MourinhoSenki sem vitathatja el Jose Mourinho-tól a Chelsea-vel elért sikereit, és ha a Real Madridot vesszük példának, akkor azzal sem példálózhatunk ellene, hogy végül is világsztárokat kapott a keze alá, és könnyű dolga volt sikert sikerre halmozni. Azonban a játékosokat már neki kellett összefogni, és aztán csapatot faragni belőlük, ami például a már emlegetett Real Madridnál sokszor nem jön össze, hiába vásárolnak össze világsztárokat, amit az elmúlt évek eredményei is bizonyítanak.

A portugál mester távoztával sokan megjósolták a Chelsea hanyatlását, és diadalittasan bólogathattak az azóta eltelt két szezont követően, bár a Chelsea már Jose mester utolsó évében sem nyújtotta azt, amit elvártak tőle a drukkerek, pedig akkortájt érkezett Michael Ballack és Andrij Sevcsenko is a csapathoz. A sorozatos döntetlenek és a gólínség végül ahhoz vezettek, hogy alulmaradtak a bajnokságban a Manchesterrel szemben, és ez a rossz széria átnyúlt a következő szezonra, ez pedig a portugál edző távozását jelentette.

Azóta a csapat csak kereste régi mivoltát, de sem Avram Grant, sem az őt követő Scolari mester nem tudott maradandót alkotni. Guus Hiddink majdnem csodát tett, de a félév közben kölcsönbe érkezett, az oroszoknál munkálkodó vezetőedző sem tudta megmenteni a Chelsea botrányos évét, mely során a legrosszabb helyen végzett a csapat, amióta Roman Abramovics megvette az egyesületet.

Minden nyár változást hoz a klubok számára, és bár játékosok terén nem történt nagy mozgás a londoni klubnál, azonban ahogyCarlo Ancoletti az várható volt Hiddink távozásával, új vezetőedzőt neveztek ki a csapatnál: Carlo Ancelottit, aki még a hivatalos bemutatása idején is  csak gyötörte az angolt.

Ancelotti már a nyári edzőmeccsek során is megmutatta, hogy a Chelsea egy új arcát fogja mutatni a futballvilágnak a következő szezonban, amire titkon minden Chelsea drukker várt: látványos, szórakoztató, és mindenekelőtt eredményes focira. És bár még mindig az elején tart a Premiership, a Chelsea 13 forduló elteltével 33 ponttal, 5 ponttal megelőzve a második Manchester Unitedet, vezeti az angol bajnokságot! Ez még igazából nem is lenne olyan nagy meglepetés, de az, hogy a csapat 33 gólt lőtt, és mindössze 8-at kapott, az már igazán dicsérendő.

Már Scolari is próbálgatta ráerőltetni a támadófelfogású focit a csapatra az előző szezonban, ugyanakkor ez gyakran védelmi hibákkal járt, melyek főként a rangadókon bosszulták meg magukat.

A legfőbb fegyvertény, ami Ancelotti érdemeit emeli ki, hogy Mourinho óta ő az első Chelsea edző, aki végre képes a rangadókat is megnyerni, nem csak a kisebb csapatok ellen brillírozni. A csapat új filozófiáját rövid időn belül átörökítette Lampardékra, és nem túlzás azt mondani: a csapat előbb tért vissza a győzelmi ösvényre, minthogy Ancelotti  teljesen elsajátította volna az angol nyelvet.

A Chelsea a BL-ben is dominál, magasan vezeti csoportját, valamint versenyben van még az angol ligakupáért, és az FA kupáért is. Kétségtelen, hogy Ancelotti érkezése nagy löketet adott a csapatnak, és a nagy kérdés, hogy ez a lendület meddig tart ki? Szezon végére minden kiderül...

Szólj hozzá!

Címkék: chelsea ancelotti

süti beállítások módosítása